A szerelem! Két év óta növekvő szorongással töltötte el a közeledése. Most már szabad volt szeretnie; már csak találkoznia kellett vele!
Milyen lesz? Pontosan nem is tudta, és nem is kérdezte magától. Ő lesz, a többi nem fontos.
Csak annyit tudott: imádni fogja, és mindent megtesz érte. Együtt sétálnak ilyen esténként, mint a mai – kettesben a csillagoktól porzó ragyogásban. Egymás kezét fogják, s összesimulva mennek majd, és hallgatják egymás szívének dobogását, érzik válluk melegét, és szerelmük elvegyül a nyári éjszakák lágy tisztaságával. Annyira eggyé válnak, hogy könnyedén, gyöngédségük erejével megértik egymás legrejtettebb gondolatát is.
És ez örökké így lesz; az elmondhatatlan szeretet nyugalmában.

Author: Guy de Maupassant

A szerelem! Két év óta növekvő szorongással töltötte el a közeledése. Most már szabad volt szeretnie; már csak találkoznia kellett vele! <br /> Milyen lesz? Pontosan nem is tudta, és nem is kérdezte magától. Ő lesz, a többi nem fontos. <br /> Csak annyit tudott: imádni fogja, és mindent megtesz érte. Együtt sétálnak ilyen esténként, mint a mai – kettesben a csillagoktól porzó ragyogásban. Egymás kezét fogják, s összesimulva mennek majd, és hallgatják egymás szívének dobogását, érzik válluk melegét, és szerelmük elvegyül a nyári éjszakák lágy tisztaságával. Annyira eggyé válnak, hogy könnyedén, gyöngédségük erejével megértik egymás legrejtettebb gondolatát is. <br /> És ez örökké így lesz; az elmondhatatlan szeretet nyugalmában. - Guy de Maupassant




©gutesprueche.com

Data privacy

Imprint
Contact
Wir benutzen Cookies

Diese Website verwendet Cookies, um Ihnen die bestmögliche Funktionalität bieten zu können.

OK Ich lehne Cookies ab