A gyerekek rengeteg örömmel járnak, meg minden, ahogy mondani szokták, de nagy szívfájdalommal is, folyton-folyvást, és attól tartok, ez akkor sincs másképp, ha felnőnek; de ezt már nem szokták mondani. Látjuk, hogy bizonytalanok valamiben, és ez fáj. Látjuk bennük a jó szándékot, hogy segíteni akarnak, és ki akarják venni a részüket valamiből, de nem tehetik, és ez is fáj. Fáj a derűjük, az egyszerű kis tréfáik és az átlátszó hazugságaik, a csalódásaik és az illúzióik, a reményeik és az apró baklövéseik, az ártatlanságuk, az értetlenségük, a tiszta, logikus kérdéseik, sőt még az esetleges rossz gondolataik is. Fáj, ha belegondolunk, mennyit kell még tanulniuk, hogy milyen hosszú út áll még előttük, amit senki nem taposhat ki helyettük, még ha évszázadok óta ezt tesszük is, mert értelmetlennek véljük, hogy mindenkinek a nulláról kelljen kezdenie. Ugyan mi értelme mindenkinek ugyanazokon a kellemetlenségeken és felismeréseken átesnie, örökkön-örökké?

Autore: Javier Marías