Én vagyok a pont egy összetett mondat végén, amely mondat hosszú-hosszú évekkel ezelőtt, egy másik nyelven kezdődött, és amelyet az elejétől kell olvasni, hogy érteni lehessen a végét – azt, amikor megérkeztem én.
Jeffrey EugenidesÚgy döntött, hogy nem ragadhat le, élni kell tovább.
Jeffrey EugenidesNéha észre se vesszük, ami majd kiböki a szemünket.
Jeffrey EugenidesÖrdögi kör alakult ki: nem volt kit szeretni, hát nem volt többé szerelem, nem volt többé szerelem, nem születtek többé gyerekek, és mert nem születtek többé gyerekek, nem volt kit szeretni többé.
Jeffrey EugenidesDezdemónának fogalma sem volt róla, mi történik vele. Ő még nem úgy képzelte el saját benső énjét, mint egy hatalmas komputert, ahol minden egyesek és nullák végtelen láncolatából és esetleg egy-egy ólálkodó vírusból áll. Mi, mai emberek, már tisztában vagyunk azzal, hogy saját genetikai térképünket mindenhová magunkkal hurcoljuk. Akkor is a sorsunk diktátumának engedelmeskedünk, amikor az utcasarkon őgyelgünk. Ez rajzolja ugyanazokat a ráncokat az arcunkra, amiket a szüleink is viselnek. Ennek köszönhetjük jellegzetes családi vonásainkat és szokásainkat. Génjeink mélyen belénk ivódtak, ezek diktálják a szemmozgásunkat, de úgy, hogy két nővér mindig ugyanúgy kacsint, a fiúikrek pedig uniszónóban fújnak gömböt a rágógumijukból.
Jeffrey EugenidesA changeableness, too, as if beneath my visible face there was another, having second thoughts.
Jeffrey EugenidesTags: prose
« first previous
Page 38 of 38.
Data privacy
Imprint
Contact
Diese Website verwendet Cookies, um Ihnen die bestmögliche Funktionalität bieten zu können.