Ő nem értette az életet. Fogalma sem volt, mért született erre a világra.Úgy gondolkozott, hogy akinek részévé jutott ez az ismeretlen célú kaland, melynek vége a megsemmisülés, az minden felelősség alól föl van mentve s jogában áll, hogy azt tegye, amit akar, például végigfeküdhet a kocsiúton és minden ok nélkül elkezdhet jajgatni, anélkül, hogy különösebb megrovást érdemelne. De éppen mert az életet a maga egészében értelmetlenségnek tartotta, a kis részeit külön-külön mind megértette, minden embert kivétel nélkül, minden magasztos és aljas szempontot, minden elméletet s ezeket azonnal magáévá is tette. Ha valaki öt percig beszél neki okosan, hogy térjen át a mohamedán-hitre, ő áttér rá, föltéve, hogy megkímélik a cselekvés nyűgétől, a szaván fogják és nem adnak neki időt, hogy később mégis visszatáncoljon.Így élni a nagy esztelenségben a kisebb esztelenségek közepette, véleménye szerint nem is oly ostobaság, sőt talán a leghelyesebb, a legstílusosabb életmód.
Dezső KosztolányiPajtás, én nem születtem arra, hogy megmentsem azt az emberiséget, amelyik, mikor nem sújtja tűzvész, árvíz és döghalál, háborúkat rendez és mesterségesen idézi elő a tűzvészt, az árvízt és a döghalált.
Dezső KosztolányiAmeddig lehet, óvom azt a káprázatomat, hogy a nők önmagamért szeretnek.
Dezső KosztolányiA kávéház az újságíró temploma.
Dezső Kosztolányi– De mit írjak? – fakadt ki Pali elcsukló hangon, rimánkodva.
– Akármit. Ami érdekel. Ami eszedbe jut.
– Ezt el kell mesélnem nektek – szólt Esti Kornél. – Multkor egy társaságban valaki azt mondta, hogy sohasem utaznék olyan országba, melynek nem beszéli nyelvét. Igazat adtam neki. Elsősorban engem is az emberek érdekelnek az úton. Sokkal inkább, mint a múzeumi tárgyak. Ha beszédüket csak hallom és nem értem, olyan érzés fog el, mintha szellemileg süket volnék, mintha némafilmet pörgetnének előttem, zene és magyarázó fölírások nélkül. Idegesítő ez és unalmas.
– Miután mindent kifejtettem, eszembe jutott, hogy ennek az ellenkezője is épannyira áll, mint minden dolognak a világon. Pokoli mulatság úgy járni-kelni idegenben, hogy a szájak lármája közönyösen hagy bennünket s mi kukán meredünk mindenkire, aki megszólít. Micsoda előkelő magány ez, barátaim, micsoda függetlenség és felelőtlenség. Egyszerre csecsemőnek érezzük magunkat, gyámság alatt. Valami magyarázhatatlan bizalom ébred bennünk a felnőttek iránt, akik bölcsebbek nálunk. Hagyjuk, hogy helyettünk beszéljenek és cselekedjenek. Aztán mindent elfogadunk, láttatlanul, illetve hallatlanul.
Valahányszor nem figyelek a társalgásra vagy nem értek valamit, otthon is mindig így szólok: Igen. Ebből még soha semmi baj nem háramlott rám. Még abban az esetben sem, ha ezzel valamit helyeselni látszottam, amit kárhoztatnom kellett volna. Ilyenkor el lehet hitetni, hogy gúnyosan igeneltem. Az igen legtöbbször nem is.
Dezső KosztolányiIgen – dünnyügtem – igen, igen – részint állítólag, részint tagadólag, részint kérdőleg. Közben a fejem is csóválgattam, mintha ezt állapítanám meg: jellemző, vagy: hallatlan, vagy: ilyen az élet. Ez mindenre alkalmazható. Az életben még nem fordult elő olyan helyzet, melyre ne lehetett volna alkalmazni, hogy ilyen az élet. Ha valaki meghal, akkor is csak azt mondjuk: ilyen az élet.
Dezső KosztolányiAz öreg nem mondott se igent, se nemet. Hallgatott. Ez pedig nagy baj volt. Aki ellenkezik, azt még meg lehet valahogy győzni. A hallgatással szemben mindenki tehetetlen.
Dezső KosztolányiTermészetesen a szerelmi házasságnak is megvan a maga hátránya. Aki szerelmet visz egy házasságba, az nem sokkal bölcsebben cselekszik, mint aki otthonában egy gyönyörű, kecses leopárdot helyez el, hogy vigyázzon nyugalmára. Nemigen való az oda.
Dezső Kosztolányi« prima precedente
Pagina 2 di 3.
prossimo ultimo »
Data privacy
Imprint
Contact
Diese Website verwendet Cookies, um Ihnen die bestmögliche Funktionalität bieten zu können.