… a közönséges könyvek olyanok, mint a meteorok. Mindegyiknek van egy pillanata, egyetlen szempillantás, amikor rikoltva felröppen, mint a főnix, lángot vet minden oldala. Ezért az egy pillanatért, ezért az egyetlen szempillantásért szeretjük őket továbbra is, amikor már hamuvá váltak. S keserű rezignáltásggal vándorlunk néha később e kihűlt oldalakon át, fásult kerepeléssel szemelgetve holt formuláikat, akár egy rózsafüzért.
Bruno Schulz… a város lázrózsái elsötétültek és bíborszínre fakadtak, hirtelen az egész világ hervadni és feketedni kezdett, s csakhamar kavargó szürkületet bocsátott ki magából, mely megfertőzött mindent. Álnokul és mérgezőn terjedt a szürkület e ragálya körös-körül, egyik dologról a másikra szállt, s amihez hozzáért, az nyomban elkorhadt, megfeketedett, porrá foszlott. Az emberek halk riadalomban menekültek előle, ám hirtelen utolérte őket is ez a lepra, sötét kiütéssel ütött ki a homlokukon, s elveszítették arcukat, nagy, alaktalan foltokban hullott le róluk az arcuk, s így mentek tovább, immár arcvonások nélkül, szem nélkül, egyik álarcot a másik után veszítve el útközben — csak úgy hemzsegtek az eldobott, menekülésük nyomán elszórt lárvák a szürkületben. Azután korhadó fekete kéreg kezdett bevonni mindent, melyről nagy cafatokban, beteges varokban hámlott le a sötétség. S míg alant minden fellazult és semmivé lett ebben a halk kavarodásban, a gyors bomlás pánikjában, fönt megmaradt és egyre magasabbra nőtt az alkonypír hallgatag riadója, s milliók halk, csengő csiripelése remegett benne, millió láthatatlan őacsirta szárnybontása duzzasztotta, melyek együtt repültek egy ezüstös, nagy végtelenségbe. Azután hirtelen mégis éjszaka volt — nagy éjszaka, melyet még tovább növelt, tágított a szél fuvallata.
Bruno SchulzA piactéren álló ház első emeleti lakásán nap mint nap végigvonult az egész hatalmas nyár: rezgő léglombikok csöndje, forró álmukat alvó fényes négyszögek a padlón; a nappal tárházának legmélyéből kiszabadult verklidallam; egy zongorarefrén újra meg újra felhangzó két-három taktusa napfénybe ájultan a fehér kövezeten, a nappal mélyének tüzébe veszve.
Bruno SchulzA valóság lényege az értelem. Aminek nincs értelme, az számunkra nem valóságos. A valóság minden darabja azáltal létezik, hogy részese valamiféle egyetemes értelemnek. A régi kozmogóniák ezt azzal a szentenciával fejezték ki, hogy „Kezdetben vala az Ige”. Aminek nincs neve, az számunkra nem létezik. Valamit megnevezni annyit tesz, mint egyféle egyetemes értelem részévé tenni.
Bruno SchulzEz az üres és kihalt lakás nem ismerte el őt, ezek a bútorok meg falak néma kritikával fürkészték.
Csendjükbe hatolva úgy érezte magát, mint hivatlan vendég a víz alatti, elsüllyedt birodalomban, ahol más, külön időszámítás van.
Saját fiókjait nyitogatva betörőnek érezte magát, és önkéntelenül lábujjhegyen járt, attól tartva, hogy felveri a zajos és szertelen visszhangot, mely ingerülten leste az alkalmat, hogy kitörhessen.
És midőn végre-valahára, nesztelenül surranva szekrénytől szekrényig, darabonként mindent megtalált, és befejezte öltözködését a bútorok közt, amelyek némán, idegenül tűrték meg őt, midőn végre elkészült, és ott állt indulásra készen, kezében a kalappal, zavar fogta el, hogy az utolsó pillanatban sem talál rá a szóra, mely feloldotta volna ezt az ellenséges hallgatást, és lemondóan, lassan, lehorgasztott fejjel elindult az ajtóhoz — miközben az ellenkező irányba — a tükör mélyébe — a nemlétező szobák kihalt során — örökre hátat fordítva ráérősen távolodott valaki.
Nagy Sándor érzékeny volt az országok illatára. Orra megérezte a rendkívüli lehetőségeket. Azok közé tartozott, akiknek arcán álmukban Isten tenyere simított végig, így hát tudják, hogy mit nem tudnak, tele vannak feltevéssel és kétellyel, zárt szemhéjukon pedig távoli világok visszfénye szűrődik be. Mindazonáltal túlságosan is szó szerint vette az isteni allúziót. Lévén a tettek embere, vagyis lelkiekben szegény, úgy értelmezte misszióját, mint világhódító küldetést. Szívét ugyanaz a telhetetlen érzés töltötte el, mint az enyémet, keblét ugyanazok a sóhajok feszítették, látóhatárról látóhatárra, tájról tájra érve. Senki sem akadt, aki figyelmeztette volna tévedésére. Maga Arisztotelész sem értette meg őt. Noha meghódította a világot, Nagy Sándor csalódottan halt meg, kételkedve az előle örökösen eltűnő Istenben és csodáiban. Minden ország érméin és bélyegein az ő arcképe díszelgett. Büntetésül saját korának Ferenc Józsefévé vált.
Bruno SchulzTag: szanatórium-a-homokórához tavasz
A művészi tevékenység nem más, mint kész tételek dedukciója. A művészek később már semmi újat nem fedeznek fel, csak a kezdetben gondjaikra bízott titkot tanulják meg egyre jobban megérteni; alkotóerejük szüntelen exegézis, egyetlen versfeladványhoz írt kommentár. A művészet egyébként nem oldja fel teljes egészében a titkot, az végül is megfejthetetlen marad. A csomó, amelyre a lelkünket kötötték, nem hamis csomó, amely egy rántással kioldható. Ellenkezőleg, egyre jobban megszorul. Babrálunk vele, követjük a szálat, keressük a végét, és e babrálásból megszületik a művészet.
Bruno SchulzTag: művészet stanisław-ignacy-witkiewicz
The possibility suggests itself that no dreams, however absurd or senseless, are wasted in the universe. Embedded in the dream is a hunger for its own reification, a demand that imposes an obligation on reality and that grows imperceptibly into a bona fide claim, an IOU clamoring for payment.
Bruno SchulzTag: dreams
« prima precedente
Pagina 4 di 4.
Data privacy
Imprint
Contact
Diese Website verwendet Cookies, um Ihnen die bestmögliche Funktionalität bieten zu können.